Beszámoló – Országos Találkozó Székelyudvarhelyen

  1. október 11-13. – Országos Találkozó

Több évtizede eljövök minden találkozóra, amikor csak tudok, hogy elmondjam a szabadulásom történetét.”

Sok év után az országos találkozó helyszíne Székelyudvarhely lett, hála Katona Attila lelkes önkéntes munkatársunk biztatásának.

Több mint százan jelentkeztek be, többségük el is jött, néhányan a helyszínen regisztráltak. A téma a családi értékek és a józanság volt, ami köré az áhítatok, az előadások és a csoportbeszélgetések szerveződtek.

A találkozó a jó hangulatú összerázó játékok után a nyitó áhítattal kezdődött, amelyet Pitó Zsolt helyi lelkipásztor tartott az őszinteségről. A szombat reggeli áhítat a kegyelem és az irgalom, az esti pedig a türelemről szólt, Szabó István és Mezei Ödön lelkipásztorok tolmácsolásában.

Szombaton két előadást tartottam a családi értékekről és a józanságról, amelyeket hat csoportra felosztva beszélgetések követtek.

Vasárnap három helyen is hallgathattuk az ige hirdetését. A Szombatfalvi Református gyülekezetben Szabó István lelkipásztor szolgált a hitről, mint családi értékről. Ezzel párhuzamosan a belvárosi református templomban és a baptista templomban is volt szolgálat. Mindhárom helyen bemutatták a Bonus Pastor Alapítványt és a résztvevők közül néhányan bizonyságot tettek a szabadulásukról.

Attila nagy lendülettel és pontossággal végzett munkájának, illetve a többi önkéntes és Adorján Éva együttműködésének köszönhetően a szervezés gördülékenyen működött. A város központi templomának gyülekezeti háza helyszínként remekül funkcionált. Az étkezések az egyik közeli vendéglőben zajlottak. 

A visszajelzések alapján minden szolgálat, előadás, csoportbeszélgetés és a hangulat is jó volt. Számomra is öröm volt ott lenni!

Geréb Tünde
munkatárs,
pszichológus, rendszerszemléletű pszichoterapeuta