Támogató csoportok

Ismét gazdag évet zárhattak a marosvásárhelyi támogató csoportok.
A függők csoportja csütörtök délután 6 órakor találkozik, a hozzátartozók csoportja pedig szerdán 4 órától.

A csoporttagok, saját elmondásuk szerint, sok kellemes és sok nehéz percet tudhatnak a hátuk mögött. Ez az a hely, ahol lazíthatnak, nevethetnek, és elfeledkezhetnek egy kicsit az otthon rájuk váró stresszről. Tapasztalatot cserélhetnek, ötleteket, támpontokat kapnak, de a csoportalkalom gyakran a szembenézés helye is:
mit rontottam el, hol hibáztam, mi az én részem a függőség fenntartásában, és min tudok változtatni.

Mindkét csoportnak vannak állandó tagjai, akik számára a csoportba járás már életforma, mert felismerték, hogy szükségük van egy helyre, ahol rendszeresen feltöltődhetnek és foglalkozhatnak magukkal és a kapcsolataikkal.
Rendszeresen jönnek viszont újak isa rehabról frissen kikerült, szabadult függők és olyan hozzátartozók, akiknek a családtagja éppen terápiázik vagy még nem jutott el oda, hogy szembenézzen a betegségével.

Régiek és újak együtt tanulnak egymástól, támogatják, biztatják, bátorítják egymást a felépülésben és a megmaradásban.

Köszönjük, hogy a segítségnyújtásban Marosvásárhely Szociális Igazgatósága is hűséges támogatónk.