Hétköznapok a Magyarózdi Terápiás Otthonban
Szeptember óta 46 lakó jelentkezett hosszú távú terápiára. Közülük többen sikeresen befejezték a programot, néhányan időközben kiléptek, és vannak olyanok is, akik jelenleg is elkötelezetten dolgoznak önmagukon és kapcsolataik helyreállításán. Ahogyan mindig, ebben az időszakban is változó motivációval és intenzitással haladnak a felépülés útján: hol lendülettel, hol fáradtabban, majd újra erőre kapva, miközben egy rögös, de önbizalommal és elégtétellel teli folyamaton mennek keresztül. Több lakónk is eljutott a terápia utolsó két szakaszába, és rendes vagy régi taggá vált, ami inspirációként szolgál mindazoknak, akik követendő példaként tekintenek rájuk.
A csoportok összetétele rendkívül sokszínű. Volt több nagyon fiatal lakónk, akik többségében drogfüggőség miatt kerestek segítséget, voltak első alkalommal jelentkezők, és olyanok is, akik már többedszerre próbáltak új esélyt adni maguknak. A terápia kezdetén mindenki számos kérdéssel, gyakran szégyennel, félelemmel és reménytelenséggel érkezik. Ahogy azonban telnek a napok, és egyre mélyebben szembenéznek életük elrontott szakaszaival, rossz döntéseikkel, rendezik múltjuk terheit és újraépítik kapcsolataikat, lassan visszanyerik emberi méltóságukat.
Az otthon életét a közös programok is gazdagítják: októberben egy négynapos terápiás alkalomra és egy öregfiú-találkozóra került sor, novemberben pedig egy tizenkét napos intenzív program zajlott. A lakók nagy szeretettel és örömmel fogadták a vendégeket, és lelkesen végezték a vendéglátással járó szolgálatokat. Sorstársaikként fogadták a résztvevőket és az öregfiúkat, akik őszinte bizonyságtételeikkel új erőt adtak nekik, megerősítve azt az üzenetet, hogy érdemes kitartani, mert a felépülés és egy új, egészséges élet számukra is elérhető.
A lakók nemcsak befogadják a vendégeket – köztük a prevenciós csoportok tagjait, középiskolás és egyetemista diákokat –, hanem nagy lelkesedéssel vesznek részt más helyszíneken szervezett eseményeken is. Ilyen volt például az októberi országos találkozó Szatmárnémetiben vagy a budapesti testvér-rehabilitációs központ meglátogatása. Ezek az alkalmak bevezetik őket a nagyobb „Bonus Pastor” közösségbe, és megmutatják az utógondozás fontosságát mint a felépülés fenntartásának kulcselemét, valamint biztonságos átmenetet kínálnak a terápiás otthon védett közege és a külvilág között.
A terápiás otthon mindennapjait a csoportfoglalkozások, szemináriumok és mentori beszélgetések mellett sporttevékenységek és munkaterápiás feladatok is kiegészítik. A légkör családias, a lakók támogatják egymást a folyamat során, segítik társaikat, és bátorítják azokat, akik időnként mélypontra kerülnek.
Hálásak vagyunk mindenkinek, aki imádsággal vagy más módon támogat minket. Külön köszönet illeti a Maros Megyei Tanácsot, amely anyagi hozzájárulásával jelentős mértékben segítette a terápiás otthon működését. Ez a biztos háttér értékes támaszt jelent mind a munkatársaknak, mind a lakóknak.

