Prevenciós gyerektábor – beszámoló
A tábor már lejárt, de a hatása még velünk marad. 🌿
Június 30. és július 3. között tartottuk az idei prevenciós gyerektáborunkat Szelterszfürdőn, a Boldog Özséb Ifjúsági Központban.
„Mesterségem címere” – ez volt az idei tábor témája. A gyerekek a bibliai tanítások mellett különböző mesterségekről is tanultak, miközben napközben együtt játszottak, kézműveskedtek és esténként a tábortűz mellett énekeltek, beszélgettek.
Ők így számolnak be – igazán hitelesen – az élményeikről:
Egy kisfiú, aki már második alkalommal táborozott velünk, így emlékszik vissza:
„Ez a tábor arról szólt, hogy »mi leszek, ha nagy leszek?« A bibliai tanítások mellett tanultunk különböző mesterségekről is. Leginkább az éneklés, a játékok, a tábortűz és a mályvacukor sütés tetszett. Én legszívesebben olyan gyerekeket hívnék még ebbe a táborba, akik szeretnek énekelni, játszani és kézműveskedni. A legfontosabb üzenet, amit magammal hazaviszek az, hogy Isten mindenkit szeret és megsegít. Hogy mit változtatnék? Hogy legyen kicsivel több szünet és több játékra lehetőség a barátokkal, a csoporttal.”
Egy kislány, aki már negyedszer volt velünk – és elmondása szerint először egy osztálytársa révén jutott el a táborba –, így fogalmazott:
„Azt tanultam itt, hogy Isten mindenkit elfogad és én azt gondolom, hogy ez így igaz. Amikor erről beszélgetünk, jól érzem magam, kikapcsolódok. Szereztem barátokat is. Nagyon tetszik, hogy van egy csomó játék, társasjáték és kézimunka. Tetszett a tábortűz, a beszélgetések és örültem a szobatársaknak is. Jövőre szeretném, ha több szünet lenne, de a reggeli tornát nem szeretném, mert mindig korán kell kelni. Itt a barátaimmal vagyok, nem telefonozok, kint vagyok a friss levegőn. Én ezt a tábort úgy reklámoznám, hogy jó idejönni, mert megtanulhatjuk, hogy Isten mindenkit szeret, jó a társaság, jók a tevékenységek és a programok.”
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy minél több gyereknek legyen esélye megtapasztalni ezt az élményt – akár adománnyal, akár imádsággal, akár megosztással álltatok mellénk!
