Hozzátartozói konferencia – Beszámoló
Bonus Pastor Alapítvány — Beszámoló
Személyes történeteink — Írjuk újra őket!
Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is a találkozás, ismerkedés és a közös problémákról való beszélgetés jegyében zajlott a hozzátartozói konferencia. A 36 résztvevő többnyire Marosvásárhelyről és környékéről, illetve a székelyföldi és kolozsvári támogató csoportból érkezett.
Pénteken a közös éneklés és az ismerkedő–csapatépítő játékok segítették az egymásra hangolódást.
„Mit jelent a szeretet egy már régen egyoldalú és szétesett pár- vagy családi kapcsolatban?”
„Hogyan szeressen az elfáradt, megkeseredett, sötétben tapogatódzó hozzátartozó, aki sokszor már önmagához sem tud kapcsolódni?”
Ezekre a kérdésekre kerestük együtt a választ Adorján Éva „Amit én, a hozzátartozó még nem látok” című interaktív előadása során. A szakember a társfüggőség ismertetőjegyeiről, a kapcsolati dinamikáról, játszmatípusokról, szükségletekről, hatalmi helyzetekről, valamint a kísérő érzelmekről és reakciókról beszélt — mindarról, ami segíthet rálátni a saját működésünkre.
Kiemelte, hogy a múltat nem lehet elfelejteni, de a sebek begyógyulhatnak, megtörténhet a megbocsátás, és átíródhatnak a történetek. Arra is bátorított, hogy ne csupán a jövőn gondolkodjunk, hanem próbáljuk meglátni: a társunk vagy gyermekünk függősége mellett mivé váltunk, miben erősödtünk meg.
A véget érni nem akaró kiscsoportos beszélgetések is azt mutatták, hogy az előadás mélyen megérintette a résztvevőket — valamilyen módon mindenki elkezdte újraírni a saját történetét. A délutáni tematikus filmnézés és a sok közös éneklés megkönnyítette az önkifejezést, segített pontosabban megfogalmazni a bennünk levő érzéseket és gondolatokat.
A konferencia záróprogramján mindenki egy-egy kártyalap segítségével fogalmazta meg, mi az a gyakorlati lépés, amelyet otthon szeretne megtenni a változás érdekében. A résztvevők egyetértettek abban, hogy mennyire fontos a közösség, a kapcsolattartás és az egymás bátorítása, és megegyeztünk abban is, hogy a következő konferenciáig tartjuk a kapcsolatot és meglátogatjuk egymást.
Köszönjük a Maros Megyei Tanácsnak, hogy támogatta rendezvényünket!
Bonus Pastor Alapítvány – Út a változás felé
