Új kezdeményezés a munkaterápiában

Ózd, Románia – A hőmérséklet fagypont alatti, a Fahrenheit hőmérő egy fokot mutat, mikor Zsolt léptei ropogni kezdenek a keményre fagyott havon a munkaterápiás csoport közeli műhelye felé. Reggel 7 óra van, a nap még nem kelt fel az eldugott völgyben, ahol kis falu lapul, benne a Bonus Pastor Alapítvány Terápiás Otthona. Zsolt megérkezik. Leveszi a lakatot, és begyújt a fáskályhába. Ezen a héten a tűzrakás az ő felelőssége. Nem egészen három óra múlva a Terápiás Otthon lakóinak egy csoportja itt kezdi majd el a napi munkáját, és ennyi időre van szükség ahhoz, hogy a fáskályha felmelegítse a fagyos termet.

A reggeli találkozó, majd ”a ház” (így nevezik a fiúk a terápiás otthont) kitakarítása után a lakók elkezdik a munkaterápiát. A heti munkafelelős már a reggeli találkozón kiosztja az aznapi munkát. Ezen a héten Zsolt fog dolgozni a műhelyben, négy másik, függőségéből szabadulást kereső társával együtt. Zsolt idejében érkezik, a munka felügyeletével megbízott társa megmutatja neki, hogy mit kell csinálnia. Zsolt nagy lendülettel nekifog. Vékony falemezre kirajzolja, majd kivágja a Bonus Pastor Alapítvány logójának a sablonját: az elveszett bárányt nyakában vivő jó pásztor alakját. A sablon alapján kis gyertyatartókkat készítenek eladásra vagy ajándékba a támogatóknak. A délelőtt folyamán Kyle, a terápiás otthon önkéntes munkatársa és a munkaterápiás program koordinátora, többször is felbukkan a műhelyben. A munka ütemét és minőségét figyeli, a lakók közötti kölcsönhatást, és hogy a munkavezető hogyan irányítja a munkát. Szóba elegyedik Zsolttal, aki tört angolsággal beszél, Kyle pedig tört magyarsággal. Egészen jól megértik egymást. Kyle megkérdezi, hogy folyik a munka, és néhány javaslatot tesz a hatékonyság és a minőség növelésére. Aztán emlékezteti a munkavezetőt, hogy estig be kell nyújtania a szükséges anyagok és eszközök listáját, hogy Kyle idejében átnézhesse és másnap, amikor a városban van dolga, elvégezze egyúttal a vásárlást.

A munkafolyamatban mindenkinek megvan a külön feladata. Néhányan gépekkel dolgoznak, mások kéziszerszámokkal, mások csiszolnak, megint mások pirograválnak (ráégetik a mintát a falemezre), mások takarítanak. A hangsúly mégsem annyira a termékek előállítására tevődik, hanem sokkal inkább arra, hogy minél reálisabb élethelyzeteket teremtsünk egy biztonságos, szabályozott környezetben, ahol a lakók gyakorlatba ültethessék a terápiás szemináriumokon tanultakat. A munkaterápia minden nap a délelőtti órákban zajlik, ebéd után pedig a bentlakók, a szolgálatos munkatárs és Kyle közösen kiértékelik az aznapi munkát. A lakók megmutatják, mit dolgoztak, és 1-10-es skálán osztályozzák a saját személyes motiváltságukat és a munkájuk minőségét. Ha a csoport erős, sok mindent lehet tanulni. A résztvevők megfigyelhetik, hogyan hat az egyéni motiváltságuk a munkájuk minőségére, végiggondolhatják, hogyan értékeljék a saját munkájukat, gyakorolni tudják a probléma- és konfliktusmegoldást a munkahelyen, és megtanulnak pontosan és következetesen dolgozni akkor is, amikor gyengül a motiváltságuk. Ha a csoport még nem eléggé érett, Kyle és a szolgálatos munkatárs vonja le a tanulságokat. Ez nagyon lassú, fájdalmas folyamat is lehet. Például egyik lakó elmondja, hogy ő ma a konyhában dolgozott, a motivációja 10-es, a munkája 10-es. Kyle megállítja a csoportot, mielőtt a következő lakóra térnének, és visszajelez: “Semmit nem mondtál el abból, ami számunkra fontos. Vagy te nem vagy tisztában azzal, hogy mitől 10/10-es ez a nap számodra, vagy nem értékeled ezt eléggé, vagy pedig nem tartod a csoportot arra érdemesnek, hogy megoszd vele. Szeretném tudni, miért gondolod, hogy ez egy 10/10-es nap volt?” A lakó erre így válaszol: “Jocó, akivel együtt dolgoztunk a konyhán, már elmondta, hogy miért 10/10-es.” Mire Kyle: “Értem, hogy Jocó számára miért volt ez így, de én a te véleményedet szeretném hallani. Nem létezik, hogy te pont ugyanazt érzed és gondolod, mint Jocó. Mondd el, te hogyan látod.”

Így tanítjuk a lakókat kommunikálni: hogyan értékeljék önmagukat, hogyan tekintsenek másokra. Mindez a bibliai elveken alapul: munkára vagyunk teremtve és arra, hogy áldás legyünk mások számára, ezt pedig a munkán keresztül valósíthatjuk meg. A jól végzett munka méltóságot ad. Az alázat képessé tesz új készségek elsajátítására és a másokkal való nézeteltéréseink rendezésére. Az egyik legnagyobb kihívás számunkra az, hogy olyan valós élethelyzeteket szimuláljunk, amelyekben a lakók gyakorolhatják, amit tanultak, képességekké alakíthatják az elméletet, mi pedig nyomon követhetjük ezt a tanulási folyamatot és visszajelzést adhatunk. Ez az egyik oka annak, hogy elkezdtük ezt az új kezdeményezést, amelynek keretében a lakók egy felettes alatt dolgoznak, minőségi munkára kell törekedniük és felelősséget kell vállalniuk a munkájukért. Az, hogy alkotnak valamit, lehetővé teszi számukra, hogy hasznosnak érezzék magukat. Van munkájuk és van céljuk.

A kezdeményezés tulajdonképpen egy kísérlet. A nehezebbik része piacot keresni a termékeknek egy rossz gazdasági helyzetben élő, egyre fogyatkozó népességű országban. Reméljük, hogy megállapodást köthetünk a helyi üzletekkel, ill. a helyi piacokon és eseményeken is árulhatjuk a termékeinket. Ha a program anyagilag nem is lesz sikeres, örülünk, ha bármilyen kevéssel is hozzájárulhatunk a terápiás otthon fenntartásához, de ami ennél is fontosabb, hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol a terápiás elmélet gyakorlatba ültethető és életvezetéssé válik.