Beszámoló – Hozzátartozói konferencia

2024. november 16. – Hozzátartozói konferencia, Marosvásárhely

Örömmel és hálával töltött el, hogy bár csak egynapos volt, a hozzátartozói konferenciára mégis sokan jelentkeztek. A résztvevők nemcsak Marosvásárhelyről és környékéről érkeztek, hanem jöttek Kolozsvárról, Kézdivásárhelyről, illetve Csíkszeredából is. A békesség, a feltöltődés, a találkozás és a hétköznapokból való leállás keresése volt, amit elvárásként megfogalmaztak.

Témánkat, a társfüggőséget sokféleképpen határozhatjuk meg. Most úgy tekintettünk rá, mint amikor az egyik fél társa valakinek, együtt van vele a függőségben, nem pedig a társától függő személy. A társfüggőség – együttfüggés kérdését, párhuzamosan tárgyaltuk a függőséggel a gondolkodás, beszéd és viselkedés területein. Az előadás utáni kiscsoportos beszélgetések során a gyakorlatban is elmélyítették a hallottakat. Sok őszinte megosztás hangzott el, sokan kaptak feleletet a kérdéseikre.

A délutáni együttlétet közös énekléssel kezdtük, utána a transzgenerációs örökségeinkről beszélgettünk az ige fényében. A konferencia visszajelző körrel zárult. A megosztások megerősítettek abban, hogy a résztvevők nem üres kézzel tértek otthonukba.

Bartha Éva
klinikai szakpszichológus