Erasmus+ – Átjárók – Nemzetközi partnertalálkozó (Románia, Marosvásárhely)

http://atjarok.hu
ÁTJÁRÓK (ARCADE)
2022-1-HU01-KA210-ADU-000083157

Nemzetközi partnertalálkozó (Románia – Magyarózd, Marosvásárhely)
2023.06.27-30.

Az ÁTJÁRÓK projekt 1. nemzetközi partnertalálkozója a csatolt program szerint zajlott.

Az ÁTJÁRÓK projekt második nemzetközi partnertalálkozójára Romániában került sor, ahol a Bonus Pastor Alapítvány volt a fogadó szervezet. A találkozó a mellékelt program szerint valósult meg, azt megelőző egyeztetések alapján, és 4 szakmai napot tartalmazott.

A találkozó megszervezése az adminisztratív teendők mellett a szakembereket is igénybe vette, hiszen szakmai bemutatókra is sor került, ugyanakkor maguk a szenvedélybetegek is részt vettek benne, tehát mind a három kategóriát kizökkentette a napi rutinos teendőkből, ami nagyon fontos a változatosság, a kiégésmegelőzés szempontjából. A három síkon történő együttműködés jó csapatmunka volt, ahol különféle kompetenciák fejlesztésére került sor és mentálisan is pozítivan hatott minden résztvevőre.

A találkozó fő témája a Bonus Pastor partnerszervezet bemutatkozása, helyszíneinek, programjainak ismertetése, a programokon való részvétel, a magyarózdi rehabilitációs központ valamint a Gyulafehérvéri Caritas rokonszervezet meglátogatása.

A találkozó célja többrétű volt: elsősorban a szakemberek egymással való személyes megismerkedése, a partnerszervezetek működésének és tevékenységeinek a helyszínen történő megismerése és módszereinek megértése, a szervezetek közötti együttműködés kialakítása, a non-formális tanulás, a tapasztalatszerzés, a szakmai kompetenciák bővítése, a jó gyakorlatok, tudás egymással való megosztása, amit a partnerszervezetek majd beépíthetnek a saját szervezeteik szakmai gyakorlatába.

A 30 éve működő Bonus Pastor Alapítvány civil szervezet kiemelkedő tevékenysége a Magyarózdi Drogterápiás Otthonban zajló 6-9 hónapon át tartó hosszúterápiás program, amelyen 18-55 év közötti, különböző függőségekkel küzdő szenvedélybeteg férfiak vesznek részt. A rehabilitációs intézmény az alapítvány székhelyétől, Marosvásárhelytől 70 km-re fekvő Magyarózdon egy közel 270 lakosságot számláló kis faluban nyitotta meg kapuit 2005-ben a XVII-ik században épült Radák-Pekri kastélybirtok egykori magtárában, amely szintén az alapítvány tulajdona.

A nemzetközi szakemberek jelenléte aktív részvételre buzdította a Magyarózdi Drogterápiás Otthonban levő szenvedélybetegeket, akik a tematikus reggeli találkozón olyan terápiás eszközöket használtak, mint a megosztás, teherletétel, egyéni gondozási lapok és azok kiértékelései. Mindezek hozzájárulnak az önértékelésük, önbizalmuk erősítéséhez, de ugyanakkor a kommunikációs készségeiket is fejlesztetik, mert olyan kompetenciák, amelyek elengedhetetlenek a szenvedélybetegek munkaerőpiaci és társadalmi reintegrációjában.

Az egymás előtti nyitottság, az egymás helyi szinten történő befogadása biztosította az „átjárást” (fizikai és szakmai értelemben is), ami pozitívan hatott mind a szakemberekre, mind a rehabilitációban részt vevő szenbedélybetegekre, akik „nyitott könyvként” álltak a szakemberek előtt és az általuk hozott új módszerek (mint a meseterápia) kipróbálásában is készségesen és örömmel részt vettek, újabb kompetenciák elsajátítása és fejlesztése érdekében. Továbbá az alapítvány székhelyén történő prevenciós foglalkozások elemeinek ismertetése és az ambuláns kezelés módszereinek bemutatása hozzájárult a szakemberek szakmai tudásának gyarapításához.

A partnerszervezet szakembereinek a támogató csoportban való részvételét szintén a befogadás jellemezte. Érdeklődésük és nyitottságuk teljesen feloldotta a csoporttagok gátlásait és őszinte légkört eredményezett, ahol mindkét fél bátran vállalta önmagát. Ez az áttürés a szakemberek számára is az első lépés lehet arra, hogy motiválni tudjanak és másokban is elindíthassák ezt a változást.

A találkozó végén a partnerszervezetek szakemberei gazdag élményekkel távoztak. Megtapasztalták a partnerségen belüli képzés során tanult Portage módszer gyakorlati alkalmazását; részt Terápiás Otthon napi programjain, mint a reggeli torna, áhítat, napzáró érzéskör, beszélgettek, kérdeztek a lakóktól; megismerték az alapítvány széleskörű
tevékenyégségeit a prevenció, utógondozás és felnőttképzés terén; rész vettek a támogató csoport alkalmán; meglátogatták a Gylafehérvári Caritas szervezetet, ahol megismerték egy másik típusú támogató csoport módszereit. Ezek mind-mind hozzájárultak a tudástáruk gyarapításához, fejlesztéséhez, és lehetőségük nyílt arra, hogy bizonyos elemeket használjanak, beépítsenek, továbbfejlesszenek a saját szervezetükben folytatott munkájukban.

A nemzetközi találkozó egyik programja egy rádiós interjún való részvétel volt, amely lehetőséget adott az Erasmus+ Átjárók projekt disszeminációjára, a projekt rövid bemutatására, céljainak ismertetésére, valamint a projektben résztvevő partnerszervezetek bemutatására az erdélyi közönségnek. Az élő rádióműsor kapcsán a szakemberek a kommunikációs területen használandó kompentenciájukat is fejleszthették.

A személyes találkozás, az egymással való ismerkedés, a kötetlen beszélgetések lelki feltöltődést, egymás befogadását eredményezték, amelyek megalapozták a hosszútávú együttműködés valamint a személyes és szakmai kapcsolattartás lehetőségét.