Erasmus+ – Átjárók – Esetleírás: Imi segítségkérése

http://atjarok.hu
ÁTJÁRÓK (ARCADE)
2022-1-HU01-KA210-ADU-000083157

Antropos Mentálhigiénés Egyesület

Esetleírás 4: Imi segítségkérése

Imivel való segítő kapcsolat akkor kezdődött, amikor ő még a droghasználatával kapcsolatban az elszánás előtti fázisban volt. Imi középmagas, sovány, sápadt fiatalember. Az első konzultációra karikás szemekkel, beesett arccal érkezett, későbbi fizikai állapota aszerint változott, hogy az éppen futó kezelés mellé járó gyógyszereket mikor vette be. Előfordult, hogy kialvatlan állapotba érkezett, de arra is volt példa, hogy sikerült megfelelő mennyiségű és minőségű alvás után érkeznie, akkor a fenti tünetek nem voltak láthatók. Öltözete rendezett, beszéde összefüggő, a hosszas külföldi tartózkodás miatt időnként egy-egy szó nem jutott eszébe magyarul.

Nem tagadta ugyan a szerhasználatát, de nem is tulajdonított neki nagy problémát. Sokkal inkább élte meg azt, hogy ez a környezetének gond, mint sem inkább neki. Az egyetlen egy motivációja a leszokásra az volt, hogy az édesapjának eleget tegyen. Az első néhány segítő beszélgetés rávilágított arra, hogy családi kapcsolatainak kusza hálója bőven hozzájárul a szerfogyasztáshoz. Ahogy bontakozott ki a családi kép, úgy változott Imi álláspontja a droghasználattal kapcsolatban. Belép az elszánás szakaszába, de a motivációját még gyakran az apja iránti ambivalens érzések irányítják. Az akció és fenntartás stádiuma Iminél többször jelentkezik, mint ahogy szinte törvényszerűen a visszaesés is. Szakirodalomból tudjuk, hogy a visszaesések szinte szükségszerűek, különösen a metadon-program esetében. Imi én-fejlődésében szembetűnő elakadás a tárgyállandóság kialakulása körüli időre tehető. Három éves, amikor az öccse megszületik. Ez az életkor az, amelyben a tárgy- és én hasításának (splitting) folyamata zajlik jóra és rosszra. Az egyébként természetesen jelen lévő testvérféltékenységet felerősíti az a pszeudó anyai magatartás is, amely nem tud mit kezdeni az egészséges gyermekkel, – feltételezhetjük Imivel sem tudott,- azonban teljes odaadással és figyelemmel gondozza súlyos cukorbetegségben szenvedő fiatalabb gyermekét. Imi reakciója a hasítás, melynek nyomán nem történik meg a tárgy integrációja. Tartósan hasított marad az anyakép „rossz anyára”, aki kizárólag az öcs túl dimenzionált cukorbetegségével foglalkozik, és minden figyelme az ápolásra összpontosul, és a „jó anya” képre, aki csupán egy vágyott anya. Élete későbbi szakaszában folyamatosan meghívja e képet minden alkalommal, amikor ugyanazzal a mozdulattal, ahogyan a beteg testvér karjába beadták az inzulint, fecskendezi be a heroint a vénájába. Nem véletlen a heroin, mint szer választása sem, ő az a szer, amely megvédi az egyént a rossz élményektől: a testi-lelki fájdalomtól. A segítő kapcsolat dinamikáját tulajdonképpen folyamatosan meghatározta Imi szüleivel való kapcsolata. A segítő kapcsolat alatt előjövő emlékképek egymás mellé rakása, az összefüggések megértése segítette őt abban, hogy rálásson valódi helyzetére.

Ha egy skálán (1-10) kellene elhelyezni, hogy honnan hová jutottunk, akkor 3-sal indulunk, eljutunk az 5-ig, majd visszaesik a 2-re, onnan pedig 4-5 között fejezzük a segítő kapcsolatot.

Az esetbemutató során a többi szakember osztotta azon álláspontot, hogy viszonylag kevés eszköz van a külső motivációra a teljes leállást, illetve a tartós kezelést illetően. Különös tekintettel arra, hogy Imi esetében még a támogató közeg is eseti jellegű a diszfunkcionális családot illetően. Elhangzott, hogy a családdal való munka tud némi előrehaladást jelenteni, de ehhez nyilván a család elszántsága is szükséges.