Erasmus+ – Átjárók – Esetleírás: Endre és Terka

http://atjarok.hu
ÁTJÁRÓK (ARCADE)
2022-1-HU01-KA210-ADU-000083157

Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász

Esetleírás 1: Endre és Terka

Az esetmegosztásban bemutatott pár férfitagja kért segítséget 2022 októberében. A feleség többször kérte erre, különben elhagyja. Endre több hónapig tartó alkoholfogyasztást követően depresszióval küzdött, majd öngyilkossági gondolatai voltak. Az intézmény pszichiáter, addiktológus szakorvosától kért segítséget, aki a kezelés mellett párkonzultációt is javasolt, így került sor a párterápiára.

Endre és Terka 29 éve házas, egy fiúk született, aki 26 éves. Kapcsolatuk derekán, amikor ifjú házasok voltak és a kisfiúk 1 éves volt, épp az új házukba készültek beköltözni, súlyos autóbalesetet szenvedtek. Terka enyhén sérült meg, míg Endrének több bordája, tüdeje is megsérült. Kérdéses volt, hogy életben marad, felépül. Felesége mindennap látogatta, ebben az időszakban a kisfiát a nagymamára bízta. A nagymama túlságosan beavatkozott a családjuk életébe, kisajátította magának a kisfiút, ami megalapozta a későbbi szülő-gyermek kapcsolat elhidegülését. Lányát is irányította, érzelmileg manipulálta, majd kitagadta a családi örökségből is.

Az elmúlt években érzelmileg eltávolodtak egymástól. Terka úgy érezte, hogy már több éve egyedül cipeli a család terheit, és ha nem lesz változás, akkor feladja, kilép ebből. A párkapcsolatban megfogalmazott hiányok: intimitás, bizalom, kommunikáció, megértés hiánya. Több éve nincs közöttük szexuális kapcsolat.

A párterápiás folyamat során használt módszerek segítségével megismertük mindkét fél generációs mintázatait, a szülők-, nagyszülők szokásait, koalíciókat. A konzultációk között házi feladatokat kaptak, amit rendszeresen elvégeztek. A férj részére segítséget jelentett, ha írásos házi feladatot kaptak, így az érzéseit könnyebben meg tudta fogalmazni, ki tudta fejezni. A feleség számára néha reményt, minőségi időt jelentett, ha együtt végeztek valamit, vagy elmentek kirándulni egy-egy új helyszínre. Legnagyobb hiányérzete abból fakadt, hogy Endre nem fejezi ki a vágyait, mindent elfogad úgy, ahogy épp történik, számára semmi sem probléma. A kötődési mintázat vizsgálata alapján azt láttuk, hogy Endre kötődési sérülések miatt működik így. Szüleivel való kapcsolatában nem volt lehetősége szeretet kifejezésére, az elfogadás, törődés nem működött, ezért ő mindennek örül és elfogadja a helyzetet úgy, ahogy van.

A párterápia során azon dolgoztunk, hogy a generációs mintázatok mélyebb megértése által megerősítsük az elfogadást, segítsük egymás empátiás egymásra hangolódását, illetve feltérképeztük azokat a területeket, ahol feltétlenül változásra van szükség a párkapcsolat megerősítése, a bizalom helyreállása érdekében.

A párterápiás folyamatból megismertük egy közel 30 éve házasságban élő pár elakadásait, és törekvéseit a változtatásra. Közel 30 év házasság során több életcikluson keresztül vezetett az útjuk. A nyugdíjas kor felé közeledve azt láthattuk, hogy az ismerkedésben az első hónapok, évek során kialakult a szerelem, kialakult a bizalom, majd a házasságkötés megpecsételésével az elköteleződés. Az elköteleződésük továbbra is fenntartható, ha hajlandók lesznek a továbbiakban is a változásra, hiszen a párkapcsolatban együtt élni művészet, mégpedig a folyamatos változáshoz való alkalmazkodás művészete.

Székesfehérvár, 2023.05.30.
Farnas Noémi Ilona