Utógondozói tábor a Hargitán

Téma: Úttévesztés és újratervezés

Periódus: 2019. június 24-29.

Célcsoport:
– legalább hat hónapja absztinens szenvedélybetegek és ezek családtagjai
– olyan szenvedélybetegek, akik az utolsó hat hónapban vettek részt és fejezték be a hosszú vagy rövid terápiás programunkat, és azóta absztinensek, valamint ezek családtagjai

Helyszín:
Az előző évek visszajelzéseit figyelembe véve, idén új, korszerűbb táborhelyen tartjuk az utógondozói tábort, a Szentegyháza melletti Hargita Keresztyén Táborban. A résztvevők panziószerű szállásban (külön szobákban való elszállásolás házaspároknak, fürdőszoba) és vendéglői szintű ellátásban részesülnek, a programok jól felszerelt termekben és a kápolnában zajlanak majd, és jobbak lesznek a sportolási és szabadidős lehetőségek is.

A részletes program ITT böngészhető.

Részvételi díj:
630 lej/fő. Gyerekek esetében 3-6 év között 200 lej, 7 éves kortól felfele 400 lej. Az előző évek hagyományának megfelelően, akinek szűkösebbek az anyagi lehetőségei, kérjük, jelezze, hogy mennyivel tudna hozzájárulni a tábor költségeihez, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy, aki csak szeretne, részt tudjon venni a táborban.

Jelentkezési határidő:
2019. június 20., a 0743 039 255 vagy a 0787 691 845 telefonszámon (Adorján Éva).