Rövid Terápiás Program – 2014. február – beszámoló

Ozd panorama

Idei első Rövid Terápiás Programunk február 10-21. között volt megszervezve Ózdon. Íme néhány beszámoló és bizonyságtétel:

 

Nő vagyok, 37 éves, két gyerek édesanyja, feleség. És rengeteget ittam. Periodikusan ugyan, de olyankor nyakló nélkül.  Ha ittam, számtalanszor kerültem számomra kínos, megalázó helyzetbe, hoztam vállalhatatlan döntéseket; olyan helyzetek és olyan döntések voltak ezek, amikbe tiszta fejjel nem mentem volna bele. Ekkor még nem éreztem, hogy milyen pusztítást végzek a családomban is. De tavaly augusztusban,  két napig tartó ivás után hazafele támolyogtam, fényes nappal az utcán, még félrészegen és belémcsapott a gondolat, hogy „Uramisten, mit érezne a gyerekem, ha így látna, mit érezne, ha az osztálytársaitól, az osztálytársai szüleitől hallaná vissza, hogy ilyen állapotban látták az ő édesanyját. És egyáltalán, élet az ilyen?” A válasz ekkor nagyon élesen megfogalmazódott bennem, hogy nem, ez nem élet, nem, én ezt nem tehetem tovább, se magammal, se mással. Azt is tudtam, hogy változást akarok. Azt gondoltam, okos nő vagyok én, majd megoldom egyedül, tudatos vagyok, képes vagyok rá! De még fél évnek kellett eltelnie, hogy belássam: egyedül nem megy, folyton visszaesek és egyre mélyebbre. Egy barátomtól hallottam a Bonus Pastor Alapítványról, erőt vettem magamon és megkerestem őket. Egy munkatársukkal beszéltem, ő ajánlotta a Rövid Terápiás Programot.  Aggódtam, vajon mivel tudnak ilyen rövid idő alatt változást előidézni; van nekem hitem, de mi lesz, ha túlzottan vallásos csomagolásba burkolják az egészet.

Belevágtam végül. A kezdeti idegenkedés után éreztem, hogy itt a helyem. Az, hogy a vállamra színes selyemsál omlik és van a tarsolyomban néhány választékos kifejezés,  semmit nem jelent, mert ugyanazokkal a gondokkal küszködöm, mint bárki, aki eljött ide és mackófelsőt hord vagy épp gumicsizma van a lábán, esetleg nyakkendőt visel.

Döbbenetes volt átélni azt, hogy a gondolatébresztő áhítat valóban gondolatokat ébreszt bennem. Azt, hogy itt az emberek lélekből beszélnek, alázattal és igazat. Azt, hogy az elfogadásnak mérhetetlen ereje van.  A kiscsoportos találkozások, a mentori (egyéni) beszélgetések, a szemináriumokon hallottak eredményeként jött a felismerés, hogy nem lesz elég, ha hátat fordítok az ivásnak. Mélyebbre kell nyúlnom, szemléletet kell váltanom, át kell formálnom az életmódomat. Én itt, a tíz nap alatt megéreztem milyen az, ha felelősséget vállalok magamért, a gyerekeimért, a környezetemért, milyen a céltudatosság, milyen, ha a gondolkodást tettre váltom.  Ahogy a búcsúzás pillanatában is elmondtam, Magyarózdon nemcsak meghallottam a felelősség, a tiszta élet, a hit zenéjét, hanem hangszert is kaptam hozzá. Rajtam áll, hogy megtanulok-e játszani ezen a hangszeren. Félek is, igen. Nagyon új még az érzés, hogy így is lehet élni, hogy ez ennyire jó. Támogatói csoportba járok, hálás vagyok azért, hogy van utógondozás, érzem, hogy ennek nagy a megtartó ereje, hát élek is a lehetőséggel.

Búcsúajándékként a csoportunk minden tagja kapott egy könyvet,  „kódolt” üzenettel. Az én kódom ez volt: Márk 8, 35. Itt a megfejtés: „Mert aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét érettem és az evangéliumért, megtartja azt”.

Köszönöm! Mindenkinek.

 

Az utóbbi időben a házasságomban súlyos problémákkal kellett megküzdjek. Ahogy értesültem a Bonus Pastor Alapítvány által működő ózdi terápiás otthonról, titkos vágyam lett eljutni oda. Nemsokára imáim meghallgatásra találtak, s mint hozzátartozó, s társfüggő, -szenvedélybeteg párommal részt vehettem a Rövid Terápiás Programon.

A fokozatos ráhangolódás után, lassan beindult a jól megszervezett program, ami gondolatébresztő reggeli áhitatokból, kiscsoportos foglalkozásokból, szemináriumokból, egyéni beszélgetésekből, bizonyságtételekből, esti áhitatokból állt. Ahogy telt az idő,  tapasztalhattam Isten gyógyító hatalmát. A  kitűnő szakemberek segítségével egyre mélyebb önismeretre tettem szert, kezdtem szembesülni gondjaim, félelmeim eredetével, s ráeszmélni, hogy van megoldás.

Az ott eltöltött tizenkét nap igazi felüdülést jelentett számomra egy meghitt, családias környezetben, ahol a hosszú terápiás fiúk önzetlen vendégszeretete, jó hangulata, felelősségteljes magaviselete is példaértékű volt.

Hitben megerősödve, a múlt fájdalmait magam mögött hagyva, nagyobb önismerettel,  önbizalommal, útravalóul pár jó tanáccsal- például “változás nélkül nincs gyógyulás” -, s persze fájó szívvel hagytam el ezt a helyet. Isten áldását kérem az otthonra, a munkatársak, lelkészek életére, szolgálatára, hogy még számos függőségben szenvedő  embert tudjanak elkísérni a szabadulás rögös, de üdvözítő útján.

Eszembe jut az esti áhitatok témája, ami arra épült, „milyen a mennyek országa”, s úgy érzem számomra egy kicsit olyan, mint az Ózdon töltött időszak volt…

 


Posted by Péter Borzási on Már 06, 2014 under beszámolók, hírek