Részt vettünk a Vásárhelyi Forgatagon!

Mint minden évben, idén is képviseltük a Bonus Pastor Alapítványt a Marosvásárhelyen megszervezett Forgatagon. Az idén is igyekeztünk úgy jelen lenni, hogy prevenciós üzenetünk ne csak szórólapokon legyen továbbítva, hanem interaktív tevékenységeket kínáltunk a sátrunknál megforduló érdeklődőknek.

Ily módon a résztvevőknek lehetősége volt kipróbálni a különböző szerek (alkohol, drogok) hatásait szimuláló szemüvegeinket, függőségi teszteket tölthettek ki, illetve előzetes bejelentkezés alapján egyéni tanácsadást is biztosítottunk.

Ezúton is szeretnénk kifejezni a hálánkat annak a hét önkéntesünknek, akik mindkét napon lelkesen és aktívan részt vettek ez esemény levezetésében.

Reméljük, hogy jövőre még nagyobb lendülettel és újabb ötletekkel még több embert megszólíthatunk!

McAlister Magdolna,
terápiás munkatárs