Legjobb pia a terápia

A következő cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2013. május 19-i számának egység napi mellékletében. Az eredeti cikkhez klikkelj IDE.

Éjjel tartunk Magyarózd felé – Fehér és Maros megye határán döbbenten tapasztaljuk, hogy egyszer csak elfogy alólunk az út. Ugyanezt a döbbenetet tapasztalják saját életükben a magyarózdidrogrehabilitációs otthon lakói is, átvitt értelemben. A Bonus Pastor Alapítvány által működtetett otthonban jelenleg évek óta először telt ház van, húsz férfi járja a rögös, aszfaltozatlan utat önmaga megértése és a gyógyulás felé a kilenc hónapos, hosszú terápián.

Kevésből sok

Nemcsak Erdélyből, hanem Magyarországról is érkeznek ide kliensek a kilenc hónapos, hosszú terápiára. Az otthon programja sajátos keveréke a magyarországi Református Iszákosmentő Misszió kéthetes gyógyító konferenciáinak, valamint a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszióban használt, önsegítő Portage-modellnek, amely tizennégy hónapon át tartó folyamat. Több romániai nagyvárosban működnek Bonus Pastor-irodák, vannak rövid és hosszú távú terápiás programjaik, hozzátartozói csoportjaik, prevenciós munkájuk, illetve utógondozó csoportjaik is. Mindez tulajdonképpen kegyelemből, hiszen sem állami normatívát, sem egyházi támogatást nem kapnak – így nem csoda, ha a reggeli tojáskrémnek egy része főtt krumpliból van, de senki nem háborog, különösen, ha épp olyan kliens a konyhaszolgálatos, aki eredetileg szakács. Egy fő egyhavi terápiája közel kétezer lejbe kerül, ebből nyolcszázat a kliensek fizetnek – ha tudnak. Az otthontalan rehabosok terápiájának teljes költségét az alapítvány állja.

A Jó Pásztor bárányai az otthon előtt

Leteszed, vagy meghalsz

Az önsegítő terápiának fontos része a közösség, ahol a szenvedélybetegek előtt teljesen új világ nyílik ki: az érzéseké. – Itt találkoztam először az érzésekkel – mondja a tizennyolc éves István, aki Marosvásárhelyről jött az otthonba. Intézetis gyerekként nagyon korán megismerkedett a kábítószerekkel, és hamarosan egy nagyobb fiú szárnyai alá került, aki nagy mennyiségű drogot, pénzt és klientúrát bízott rá, így kezdődött drogterjesztői karrierje. A kezdeti fél gramm marihuánából, amit tizenhárom évesen fogyasztott, pár évvel később napi hat-hét gramm is lett, némi lónyugtatóval megbolondítva, illetve bármilyen droggal, ami az útjába került. Aztán egyik nap valami megállította.

– Épp Vásárhelyen vártam egyik vevőmet, füves cigarettával a kezemben, amikor hallottam egy hangot: ezt vagy leteszed, vagy meghalsz. Halálfélelmem lett, borzasztó huszonnégy óra volt, utána kerestem meg az alapítvány egy munkatársát, hogy segítsen rajtam. Teljesen más ez a világ, mint az, ahonnan jövök. Ott senkit nem érdekelnek az érzések, itt pedig folyamatosan bombáznak velük. Eleinte hárítottam, nem vagyok én asszony, hogy sírjak, aztán egy öregfiú-találkozó után én is elkezdtem tudni beszélni magamról. Én csak abban hittem, amit látok – és rajtuk láttam, hogy valóban segített a terápia. Nehéz, mert mindig megkínoz – teszi hozzá.

Gyógyító fájdalom

Persze kínból a kinti életben is volt elég – sokan az utcáról, teljesen leromlott egészségi állapotban érkeznek Magyarózdra. Nem akarnak mind meggyógyulni, csak egy kicsit kitisztulni, de vannak, akik rájönnek, mekkora lehetőség van a terápiában. – Kezdett érdekelni, valójában ki is vagyok – mondja a székelyudvarhelyi Viktor. Többen vannak viszont, akik nem vállalják az önismereti utazást – így volt ezzel Attila is, aki 2010-es terápiáján úgy gondolta, nem kíván a jellemhibáiról és harmincöt éve húzódó alkoholproblémáiról beszélni. Visszaesése alatt két évig élt hajléktalanként egészségügyi szeszen Kolozsváron, aztán úgy döntött, vállalja a terápiás nehézségeket, ahol nemcsak önmagán, hanem a rehabhoz tartozó, önfenntartó gazdaságban is dolgozik. – Aszfaltbetyár vagyok, itt meg almozni kell – mondja, majd nem sokkal később gyengéden megsimogatja az egyik boci fejét az otthonhoz tartozó kis gazdaságban. Aki hitelesen terápiázik, konfliktust vállal, átengedi magát a fájdalomnak: csak így kerülhető el a visszaesés pokla.

Pár szó magyarózdról

A Maros völgyében fekvő, három faluból álló magyar sziget egyik eldugott nyúlványa a település, amelynek régi, négybástyás reneszánsz kastélyát és a volt magtárat használják a gyógyítás szolgálatára a reformátusok. Utóbbiban egy többemeletes bentlakásos otthont alakítottak ki csoportszobákkal, konyhával, kézműves műhellyel, előbbiből konferencia-központot szeretnének létrehozni. Az egykor jól termő szőlőültetvényekkel körülölelt, majdnem tízhektáros birtokon valaha az első ismert magyar költőnő, Petrőczi Kata Szidónia is élt, most pedig drog- és alkoholbeteg férfiak keresik a szabadulás útját.

Otthon születik

Horváth Levente, az alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondja, sosem gondolta, hogy szenvedélybetegekkel fog foglalkozni – aztán egy egyéves skóciai tanulmányút után, 1993-ban Csiha Kálmán püspök rábízta az erdélyi kallódó misszió elindítását. A lelkipásztor már útja során érdeklődött az egyházi szenvedélybeteg-ellátás iránt, de nem missziót, hanem egy belmissziós munkatársakat képző központot álmodott meg. Isten másképp gondolta. 1993-tól már voltak szenvedélybeteg bibliaköreik, nagy küzdelmek, sok imádság között alakultak a rövid, majd a hosszú terápiás csoportok. 1996-ban létrehozták a Bonus Pastor Alapítványt, hogy a működéshez szükséges jogi és anyagi hátterüket biztosítsák, 1997-ben pedig haszonbérletben megkapták a magyarózdi kastélyt és a kastélytelket kilencvenkilenc évre – amelyet a magtár- és kastélytető-felújítás, illetve a gazdaság beindítása után, 2004-ben az alapítványnak adományozott az uradalom örökösnője. 2005 óta végzik itt a szenvedélybeteg-rehabilitációt. Bár kezdetben nem volt zökkenőmentes a kapcsolat a falu közösségével, most már a terápiás szabadidőben együtt fociznak a rehabosok a fiatalokkal, és együtt vesznek részt istentiszteleten is.

Tizenöt font

Számos csoda kísérte a munka indulását, az otthon felépülését. Horváth Levente nevetve meséli, hogy az indulás hőskorszakában minden lehetséges hibát elkövettek: egyszer egy fűtetlen panzióban kezdtek el egy rövid gyógyító konferenciát ötven alkoholistával, ahol a fűtőtestek ugyan zárva voltak, ám a bár nyitva. Hiába tettek meg mindent, hogy az alkoholisták lehetőleg háttal üljenek a pultnak, a mennyezet egy vékony sávjában tökéletesen tükröződtek a teli italosüvegek. Mégis, Istennek hála, ez volt az egyik legjobban sikerült konferencia. – Eleinte nem értettem, miről is beszél az a pap, egyre csak a vodkásüvegeket néztem. Aztán a harmadik nap táján köd úszott az üvegekre, és nem láttam mást, csak Jézust – idézi a lelkipásztor az egyik ott szabadult bizonyságtételét. Ugyanilyen csodák kísérték a kastély restaurálását is, ami rengeteg pénzt emésztett el. Számos nyugati felajánlás érkezett, ám csak attól fogadtak el anyagi segítséget, aki hajlandó volt együtt tusakodni, imádkozni velük az otthon ügyéért. Minden idők legnagyobb adományát egy londoni hajléktalan adta az alapítványnak, aki összes megtakarított pénzét, tizenöt fontot ajánlott az erdélyi otthon épülésére – mert maga is a keresztyének segítségével tudta letenni a poharat.

Horváth Leventének a szenvedélybetegek a mesterei

A kegyelem ereje

A legnagyobb csodát az itt megváltozott életek jelentik. Horváth Levente azt mondja, neki a szenvedélybetegek a mesterei, mert a Magyarózdon töltött pár hónap alatt ők annyit fejlődnek Isten kegyelmében, mint amennyit ő egy évtized alatt sem. Nemcsak magyarokat, hanem románokat is fogadnak – egyrészt, mert Romániában még gyerekcipőben jár a szenvedélybeteg-ellátás, másrészt, mert az evangélium totális szabadítását, életmegújító erejét senkitől sem tagadhatják meg. A lelkipásztor emlékeztet arra, hogy az erdélyi magyarság szász közvetítéssel vette át a reformációt, olyan szászokon keresztül, akik hajlandóak voltak magyarul továbbadni az üzenetet, valamint, hogy százötven éven át létezett román reformátusság is.

– Ki tudja, nem alakult volna-e Trianon máshogy, ha nem tagadjuk meg a románoktól az evangéliumot – veti fel a kérdést Horváth Levente, és hozzáteszi: látja ő is az erdélyi magyarságot sújtó negatív folyamatokat, de nem keserűséggel, hanem kihívásként tekint rájuk. A Biblia ugyanis több helyen beszél arról, hogy Isten kegyelme az erőtlen maradékon mutatkozik meg. A szórványosodó magyarságon, az öregedő gyülekezeteken, a szenvedélybetegségben megroppant életeken. A mi dolgunk kimondani és hinni: lehet, mert lehetetlen.

Bagdán Zsuzsanna, képek: Kalocsai Richárd


Posted by Péter Borzási on jún 05, 2013 under média