Kameriki önkéntesek 2013

Július végén érkezett idei első önkéntes csapatunk Hollandiából, Kamerik városából. Nagyon szorgalmasan és elképesztő odaadással dolgoztak, a tűrhetetlen nagy meleg ellenére is a tervezettnél hamarabb sikerült befejezniük a projekteket. Hálásak vagyunk értük és mindenért, amit tettek! Köszönjük szépen!

Olvassátok el beszémolójukat és tekintsétek meg munkájuk eredményét.

Utazásnapló, Kamerik-Ózd, 2013

Kamerik groupA Bonus Pastor Alapítványt és a munkát, amit végeznek már rég ismerik Kamerik városában.

Az elmúlt években már több kameriki önkéntes csoport is ellátogatott Ózdra az ott lévő Terápiás Otthon és környékén levő munkálatokon segíteni. Utoljára 2008-ban volt csoport, amikor különböző építkezési projektekben nyújtottak segítséget.

Hazatérésük után nagyon sok embert felbuzdítottak történeteikkel, sokuk számára felejthetetlen élmény volt, a Romániában élő embereken való segítés ötlete sokakat megragadott.

Több próbálkozás is volt egy újabb csoport összehozására, de több okból kifolyólag ez nem valósult meg, egészen 2013 tavaszáig, amikor kb. 8 fiú és 2 lány szóvá tették, hogy szeretnének egy „munkás” vakációra menni Ózdra. Került is két felnőtt, aki elkísérje őket és elkezdődött a szervezés.

kitchinette readyAz első kérdés, ami feltevődött az volt, hogy mit is csináljanak ott, és hogy mire képes ez a kis csapat. A csoport mérnöke, Jan Baldé, ellátogatott Ózdra ahol Bonus Pastor vezetőségével megbeszélték a tervet.

Egy olyan helyet szerettek volna létrehozni, ahol több ember is leülhet valahol kint a szabad levegőn, pl. csoportbeszélgetésre vagy más tevékenységekre, a Terápiás Otthon közvetlen környezetében. Végül egy pergola építésén egyeztek meg, ami valamennyi árnyékot is tart, ha nagyon süt a Nap, alája pedig két nagy piknik asztalt, hogy egy nagyobb csoport is nyugodtan elférjen. A helyszín alapját is renoválni kellett, valamint az ide felvezető lépcsőket is.

Egy másik projekt egy kis teakonyha elkészítése volt a Terápiás Otthon irodájának helyiségében.

building pergolaVisszaérve Kamerikba elkezdték a tervek kidolgozását, valamint a fiatalok kemény munkába álltak anyagi forrásokat teremteni az nyersanyagokra és az utazási költségekre. A kameriki gyülekezettel és régebbi önkéntesekkel együtt egy adománygyűjtő vásárt szerveztek, valamint autókat mostak, így gyűjtötték a támogatást.

Július 27-én Jan, két fiatal és a csoport csomagjai egy kis buszon útnak indult Ózd felé, majd két napra rá a csoport többi rész is követte őket, előbb Dortmundra utaztak, onnan majd Kolozsvárra repültek.

Meleg fogadtatásban részesültek. Hans már mindent ügyesen előkészített és a szükséges anyagok mind megérkeztek. A csapat a kastélyban aludt, és az étkezés is ugyanott történt, finom kaját készültek ott.

tableHétfő reggel munkának is láttak és a tikkasztó meleg ellenére még terv előtt sikerült befejezni a munkát. Így lehetőség adódott, hogy a környék szépségeit kicsit megcsodáljuk és pár környező városba ellátogassunk.

Egy pár alkalommal meghívtuk az Otthon lakóit egy holland palacsintázásra, amit Jan specialitása és egyik délután csatlakoztunk hozzájuk a mindennapi teendőikben. A kommunikáció nem ment a legsimábban, sokan közülük csak magyarul beszélt, viszont a minden este megejtett focimeccsen nem igazán volt szükség tolmácsra.

A csoport számára ez az út egy nagyszerű időt és egy felejthetetlen élményt jelentett. Még egyszer meg szeretnénk köszönni a Bonus Pastornál mindenkinek a vendéglátást és a kedvességet. Reméljük, hogy a kis fedett terasz és az új mini-konyha hasznos lesz sokak számára. Reméljük és imádkozunk, hogy az ott végzett munkát Isten gazdagon megáldja, hogy az emberek élete megváltozzon és ezért Istené legyen minden dicsőség!

Üdvözlettel Kamerikből, Hollandiából


Posted by Péter Borzási on aug 02, 2013 under beszámolók