Halle-i önkéntes csapat, 2013

Halle Group 2013 00028Nagy örömünkre idén is ellátogatott Ózdra egy elég népes csoport a németországi Halle városából, az ottani Evangélikus Gyülekezetből (http://www.kirchehalle.de). De nem csak látogatás céljából tette meg ismét több mint 50 ember a nagy utat, hanem jó szokásukhoz híven két kerek héten át végeztek kemény munkát az ózdi kastélyon. Mindezt önkéntesen, feláldozva energiájukat, szabadságukat, fizetve saját útjukat, ittlétüket és a munkálatok anyagi költségeit is.

Halle Group 2013 00011Igazán terápiás hatású volt őket figyelni, pozitív lelkületük ragályos volt. Szervezettség, fegyelem, lelkesedés, odaszánás, minőség, jókedv, csupán egy pár dolog, ami az ember eszébe juthatott, ha figyelte a csapat tagjait munka közben. Fiatal, idős, fiú, lány, mindenki keményen és példaértékű hozzáállással végezte a rá bízott feladatot. De nem csak munka közben volt mindez rájuk jellemző, hanem a nap többi szakaszaiban is, elkezdve az áhítattól az étkezésig. Páran közülük még ebéd után is tornyot építettek az üres fagylaltos dobozokból, annyira belejöttek az építkezési lázba.

Halle Group 2013 00006Mint eddig is, a csapat a különböző projektekre jól felkészülve és a munkához szükséges szerszámokkal felszerelve érkezett. A kastélyon mind kívül, mind belül, látható haladás történt. Többek között folyatták a padlástér átalakítását, ahol hálószobák lesznek majd kialakítva, folytatták a konyha berendezését, az egyik bástyát kívülről levakolták és kipótolták a külső téglaköpeny hiányos részeit. Nagy segítséget jelentett, hogy a Nyko Kft. és a Melinda Steel jóvoltából ajándékba kapott állást is már használatba vehették, így könnyen és biztonságban folyhattak a külső munkálatok is. Hála Istennek, hogy az időjárás is kedvező volt a tervbe vett munkálatok megvalósításához.

Óriási köszönettel tartozunk a csapat minden egyes tagjának és várjuk vissza őket jövő évben is! Ugyanakkor hálásak vagyunk a többi önkéntesért is, akik az idén is hozzájárultak az ózdi birtok fejlesztéséhez! Köszönjük, és Isten áldjon titeket!

Még több képért klikkelj ide vagy nézd meg az alábbi diavetítőt:

Köszönjük az ajándékba kapott állásrendszert is!

melinda_steel nyko

Posted by Péter Borzási on nov 27, 2013 under beszámolók