Beszámoló – Fiatal önkéntesek csendesnapjai

A kolozsvári Tirannosz Ház Fiúotthon diákjai több más fiatal felnőttel együtt lelki megerősödésre és csapatépítésre gyűltek össze Kisgalambfalván szept. 22-25. között. A négy napos összerázó együttlét lehetőséget teremtett a diákok számára az egymással való ismerkedésre, ugyanakkor az Alapítványunk keretében önkénteskedő fiatalokkal közösen megismerhették, illetve jobban elsajátíthatták „Belső Várkastély” hitmélyítő programunk elemeit.

Az előadások, csoportfoglalkozások, mentori beszélgetések, imacsoportok keretében a lelki élet négy bástyájának témáját vettük alapul: az Istenben, mint Atyában való fiúsági mivoltot, a Krisztusban nyert új életet, a bűntől való szabadság megélését a Szentlélek által, illetve az egymással való testvériséget.

A felbukkanó konfliktusok feldolgozása, az Istenben való bizalom tanulása és az egymás iránti szeretet megélése az igazi lelki növekedés idejévé tették ezt a hétvégét!