2009. október

Már jó pár éve annak, hogy egy németországi kisváros - Halle Westfalen - evangélikus gyülekezete elkezdett eljárni Romániába, úgynevezett építőtáborokba, az őszi szünidőben. A 45 fős csapatunk szakemberekből, önkéntes segítőkből – ezek közül sokan kamaszok – verbuválódott, a vezetője Bernd Eimterbäumer, a gyülekezet lelkipásztora. Az idén első alkalommal jöttünk Ózdra, hogy a Bonus Pastor Terápiás Központja körül segédkezzünk.

A kapcsolat egy évvel ezelőtt jött létre. Az IKE algyógyi ifjúsági központját újítottuk fel, és a munkálatok nagy részét befejeztük, ezért új feladatok után kutattunk. Abban az időben hallottunk az Otthonról, és az egyik szakemberünk azonnal meg is látogatta Ózdot. Aztán évközben a lelkipásztorunk és pár szakemberünk újból a helyszínre utaztak, hogy eltervezzék a táborunkat, és hogy megismerkedjenek az itteniekkel. Aztán 2009 októberében eljött az idő, és egy nagybusszal meg egy kisbusszal leutaztunk Ózdra.

Ahhoz, hogy a Terápiás Központ pénzhez jusson, megszületett egy terv a kastély átalakítására, és egy konferenciaközpont kiépítésére. Uniós pályázaton keresztül lehetne ezt a munkát finanszírozni, de ez még nagyon távlati terv. Addig is vannak sürgős felújítási munkálatok, amelyek megakadályozzák azt, hogy a kastély állapota tovább romoljon. Ezen dolgozott a mi csapatunk. A kastély körüli csatornákat kanalizálás csövekbe vezettük, hogy a víz tudjon továbbfolyni, egy rakás villanyhuzalt fűztünk be, hogy a sötétségbe világosságot hozzunk, új ablakokat szereltünk be, kicseréltük a kastély bejárati ajtaját és új feljáró lépcsőt készítettünk. A terápiás központ körül árkot ástunk a vizes alapfalak köré, újra szigeteltük őket, és talajcsövezést alkalmaztunk. Ezen kívül építettünk egy „vízpompa-házat”, és egy pár más munkálatot is elvégeztünk.

A munka mellett sok érdekes találkozásunk volt a helyiekkel. Ezek között természetesen az otthon lakóival, akik a harmadik estén meglátogattak bennünket (a kastélyban), és meséltek az életükről. Vasárnap baráti focimérkőzésen találkoztunk újból a lakókkal, közös ebéddel összekötve. Egyik este diavetítés keretén belül idéztük fel az eddigi munkatáborok szép emlékeit. Megismertük Brendont, aki tíz év sikeres bankszakemberi karrier után hátat fordított addigi életének. Ózdra költözött feleségével és öt gyerekével együtt, hogy az Otthont önkéntes munkájával támogassa.

Egyik este meglátogatott az Otthon lelkipásztora, Horváth Levente (az Alapítvány elnöke). Ő mesélte, hogy az otthon egyik lakója megjegyezte egyszer: ide Ózdra csak egy irányba vezet, Ózdon túl nem folytatódik az út. Ez számára egy kép arra, hogy itt az életünk 180°-os fordulatot tesz, radikálisan megváltozik, csak így lehet újból hazatérni.

Szép ez a hasonlat – ugyanígy bennünk is változtak dolgok a tábor ideje alatt. Újból fantasztikus élmény volt Romániában vendégeskedni, és már most örülünk a jövő évi viszontlátásnak. Mert szívből szeretnénk ide visszatérni.

2009. július

Erre a kérdésre csak az tud őszintén válaszolni, aki már legalább egyszer járt ezen a gyönyörű helyen. A csend, a nyugalom vagy az érintetlen táj természetes szépsége mind-mind olyan vonzó tényezők, melyek a nagyvárosi fiataloknak ritkán adatnak meg. Először 2003-ban indultunk néhányan a Bonus Pastor munkáját segíteni, nagyrészt Budapestről. Bontottunk és építettünk, falakat és kapcsolatokat is. Pár év multán ismét visszavágytunk, s egy másik csapattal újból ellátogattunk a Kastélyhoz. Tovább építettük és alakítottuk mindazt, amivel az akkori csapatvezetőnk megbízott. Sokféle munkában vehettünk részt a harmadik látogatáskor is, ami 2009 nyarán volt. Egy újabb csapat, de ugyanaz az összetartozás érzés, amit mindig is tapasztal az ember, amikor testvérekkel együtt munkálkodik.

Idén, először fűkaszálással kezdtünk, hogy a kastély melletti vizesblokk-konténerekhez be tudjuk állítani a szennyvíztárolót. A következő napon egy kis épületet kezdtünk el bontani Brendon és Lorraine Wheeler 4 gyermekes család, magyarózdi kertjében. A csapat egyik fele szétszedte a régi házikót, a másik fele, a terápiás otthon melletti vízszintes területen nekilátott az új szerszámtároló építésének. Kánikulai melegben szedtük le a tetőt, és minden délelőtt nyakig téglaporosan távoztunk a finom ebédre, melyet jóízűen elfogyasztottunk. Kis szusszanás után folytattuk is a munkát, néha cserélgetve egymást a különböző helyszíneken, hogy senki se unjon rá a munkára. Az alapozás némi konzultációt is igényelt, mert a talaj agyagos keménysége miatt nem nagyon engedte, hogy a csákányok és ásók mélyre haladjanak benne. De az alapnak mégis meg kellett adni a maga mérete szerinti mélységét. Kemény munka volt. Négy férfiú és két leányzó küzdött két napig az alapásással. Amikor meglett, jöhetett a várva várt betonozás és vasszerelés.

		Mindent összevetve haladtunk az építési munkálatokban. S mindemellett megismerkedtünk a Terápiás Otthon lakóival, dolgozóival, akik két ízben is meghívtak minket, egyszer egy fantasztikus gulyás ebédre, másik nap pedig „miccs”-sültkolbász vacsorára. Még most is érzem az illatát.

2005-ben, amikor elindult az első 9 hónapos terápia, akkor még nem is találkozhattunk nem is beszélgethettünk a kliensekkel. Idén a mi kis csapatunk egy épületben lakhatott velük, így sokkal közelebbről láthattuk mi mindent is végeznek egy nap alatt. Személyes kapcsolatok kiépítése önkéntesekkel a házirend szerint nem megengedett, ami teljesen érthető, hiszen akik arra szánják magukat, hogy meg akarnak szabadulni káros szenvedélyüktől, igazodniuk kell egyfajta életmenethez, ami a terápia része. Azonban volt lehetőségünk beszélgetni a szabadidejük során és megfigyeltük, hogy nagyon katonás rend uralkodik a Magtár falain belül. Beszélgetve egyikükkel másikukkal, bevallották, hogy minden percük be van osztva, ami jó, és hasznos is. Mindenkinek megvan a maga feladata attól függően, hogy ki mikor érkezett az otthonba. Vannak már „öregek” és vannak „újoncok” is. Van, aki az ajtónyitásért felelős kora reggel, vannak, akik a konyán szorgoskodnak azért, hogy a Terápiás Otthon résztvevőinek legyen mit enniük. Van, aki a kerti munkákat végzi, más pedig a szerszámokat javítja. Mivel a terápia Isten igéjén alapul, fontos eleme a gyógyulásnak a fizikai helyreálláson túl a szellemi, lelki felépülés is. Ezt különféleképp fogadják az odaérkezők, a szabad döntés a klienseken áll, vagy elfogadják, vagy nem.

Számomra mindig nagy élmény élettörténeteket hallgatni. Egyik kliens elmesélte hogyan került Magyarózdra. Amikor megérkezett, alig tudott kimondani egyetlen mondatot is, annyira kikészítette az alkohol. Volt, hogy feladta volna a küzdelmet, a terápiát, de valami miatt mégis folytatta. Ma folyamatosan beszél, felelősségteljes feladatai vannak és tervei a jövőre nézve. Szeretné helyrehozni kapcsolatait leányaival, családjával. S ami a legfontosabb számára, hogy visszatalált Istenhez, aki mellette volt eddig is, de ő nem vette észre. Ahogy beszélt könnyek csillogtak a szemében, őszinte szavai nyomán. Ilyenkor mondom azt, hogy mindenkinek van egy újabb esélye az életre - MEGÉRI életeket menteni!

Kívülről szemlélve nagyon mélyreható terápián vesznek részt a kliensek. Megtanulják azt, amit minden embernek szükséges lenne: őszintének lenni önmagához, Istenhez és embertársaihoz. Megtanulhatják a kommunikációt, az egymás elhordozását, és azt is, hogy kifejezzék egymás felé az érzéseiket. Nagyszerű az is, hogy van kihez fordulniuk, mindegyiküknek van mentora, akitől továbbvezetési tanácsot kérhetnek és megbeszélhetik a kérdéseiket. Lelki alkalmakon is együtt lehettünk a szenvedélybetegségből gyógyulókkal. Nagyon fontosnak láttuk, hogy Isten, élő igéje mellett elcsendesedhetnek, mely éles kard és átformáló erejű.

Hálás a szívem, hogy az Úr munkálkodik ott, Erdélyben, Magyarózdon, és munkatársainak fogadott minket is. Kit-kit abban, amivel szolgálni tud akár helyi munkatárs, akár önkéntes legyen az. Áldott legyen az Ő neve mindenért!
Elek Éva, Budapest