A Bonus Pastor munkájáról szóló legfrissebb híreinkben egy német önkéntes munkacsapatról olvashatunk, akik idén októberben először jöttek Ózdra. Elvarázsolta őket a hely, az emberek, valamint egy korábbi kliens megjegyzése, miszerint Ózdra egyetlen út vezet, és a településen túl ez az út a semmibe vész. Azaz, Ózdon 180°-os fordulatot kell tenni ahhoz, hogy életünk irányát megváltoztassuk. Azt hiszem, ez a felismerés az Ábraháméhoz hasonló, akit „minden hívők atyjának” is neveznek, és akinek a kezdetben gyenge és meglehetősen hamis alapokon nyugvó hitét a kegyelem kellett hogy kiigazítsa, hogy megtanuljon megfelelő „adventben” várakozni az Úrra, és gyakorolhassa hitét, melynek a Megígért Messiás az igazi jutalma.

Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, URam! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Eliézer örökli? (1 Mózes 15,1-2/Újford.)

Ábrahámot annyira foglalkoztatta, hogy vajon lesz-e örököse, vagy sem, hogy nem értette meg, hogy Isten önmagát ajánlotta fel neki, a lehető legnagyobb ajándékot, az egyedüli jutalmat. Ugyanaz a pátriárka, aki előtte visszautasította a pogány királyok ajándékát, és Istenhez fordult, hogy megvédje őt az esetleges megtorlásokkal szemben, most a királyok Királyával is ugyanolyan visszautasító. Nem akarja elfogadni Isten ajánlatát, és furcsa mód a mennyei királytól mégcsak nem is fél. Pedig ugyanez az Isten mondta neki, hogy ne féljen, és biztosította őt védelméről a földi királyokkal szemben. Ellenben ha Istennek akkora a hatalma, hogy képes megvédeni Ábrahámot a földi királyok haragjától, akkor kinek lesz elegendő hatalma arra, hogy megvédje őt az Isten haragjától?

Nem ugyanez történik velünk is? Gyakran találjuk magunkat hasonló helyzetben. Előbb csalódást okozunk másoknak, amikor visszautasítjuk őket vagy ajándékaikat – még akkor is, ha elutasításunk helyénvaló és nem bűnös büszkeségből ered –, ilyenkor Isten a segítségünkre siet, megszabadít félelmeinktől, és önmagát adja pajzsul. Mindazonáltal miután biztonságban érezzük magunkat, arra is rávetemedünk, hogy azt utasítsuk vissza, aki előzőleg védelmezett minket. De Isten kegyelmes Isten. Nem úgy bánik velünk, mint ahogy azt megérdemelnénk, ahogy Ábrahám esetében sem tette. Nem vitatkozik vele, hanem elmondja, hogy azt akarja, hogy egyedül ő legyen az Ábrahám jutalma. És noha Isten önmagát ajánlotta fel jutalomként Ábrahámnak, azt is mondhatjuk, hogy megengedő volt Ábrahám gyengeségével szemben, aki Isten helyett örököst kért. Hiszen egy magasabb nézőpontból szemlélve a történteket, Krisztus, aki Isten volt, Ábrahámtól származott. Így Krisztusban mind Isten ajánlata, mind Ábrahám kérése megvalósult. Erre az igazságra a János 8,56 világít rá: „Ábrahám, a ti atyátok, örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.” De mikor Isten ezeket a szavakat mondta, nem akarta meggyőzni Ábrahámot arról, hogy Ő maga lesz a jutalom, sokkal inkább az Ábrahám hitetlenségéért aggódott.

Ábrahám így ad hangot hitetlenségének: „Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkül járok, és az, akire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer? Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm.” (1Mózes 15,2-3). Meg kell jegyeznünk, hogy noha Ábrahám kissé kételkedik az Isten ígéretében, Istenbe vetett hitét nem tagadja meg teljesen, hanem inkább korlátozott mértékű hitről tesz bizonyságot. Azaz, noha Ábrahám hitte, hogy Isten gondoskodik arról, hogy legyen örököse, nem remélte, hogy az örökös őtőle fog származni. Arra gondolt, hogy meg kell majd elégednie egy szolgával, akit törvényes örökösévé fogadhat. Ábrahám korlátozott mértékű hitének nem csak ez volt az egyetlen megnyilvánulása. Többször is megpróbált segédkezni Istennek, hogy saját akarata szerint teljesedjék be az Ő Szava, ahelyett hogy megvárta volna Isten tökéletes tervének a beteljesülését. Isten tervét próbálta megvalósítani akkor is, amikor Lótot magával vitte, később viszont el kellett válnia tőle, Hágár az ágyasa lesz, fiút szül neki, Ismáelt, de a gyermeket el kell küldenie, most pedig az Isten által megígért örököst Eliézerrel akarja helyettesíteni.

Ez a mi történetünk is. Először hiszünk Isten Szavának, majd megpróbálunk segíteni neki, hogy az Ő Szava beteljesedjék, de úgy, ahogy mi akarjuk és tervezzük. Isten megengedi nekünk, hogy félrelépjünk, elnézi hitetlenségünket. Korrigálja minden kísérletünket, amivel a magunk módján próbáljuk megvalósítani az Ő tervét. Előbb megengedi, hogy botladozzunk, majd szeretetteljesen eligazít és eljuttat az érett hitre. Ekkor valósul meg az Ő akarata az Ő tökéletes terve szerint. Ez az igazi hit útja. Kérlek tehát benneteket, ne bátortalanodjatok el, ha Ábrahám nyomdokaiban járva botladoztok. Elvégre senki nem várja el, hogy erősebb hitetek legyen, mint amilyen neki volt.