Utógondozó Konferencia (Országos Találkozó), Mezőpanit
2009. október 23-25.

Amikor megkaptam a körlevelet és elolvastam Dr. Horváth Levente üzenetét és az áhítatát ''Ábrahám elhívása és a mi elhívásunk'', címmel, mélyen elgondolkoztatott, de az Országos Találkozó témája is, amit kíváncsian vártam. Eszembe jutottak az idei Találkozók, amelyeken a magyarózdi Terápiás Otthon lakójaként vettem részt. Mindkét Találkozó nagy hatással volt rám, különösképpen a marosvásárhelyi (április 24-26 között). Akkor éreztem igazán, hogy Istennek komoly tervei vannak velem a jövőre nézve. Attól a perctől fogva engedelmeskedtem Isten akaratának, elvégeztem a terápiámat, majd kissé akadozva belelendültem az új életbe. Hamarosan kiderült, mi a ''küldetésem''. A mostani októberi Országos Találkozó csak megerősítés volt ebben. A kinti világról alkotott képből kiábrándultan, gondterhelten mentem a régóta várt Találkozóra. Az önmagamról alkotott kép és a hit világába való belépés gondolata foglalkoztatott leginkább. Minden gondolat megragadott. Szeretet és bátorság győzött félelmeim fölött, a megértés és türelem váltották fel fáradalmaimat, megújult önbizalom kerekedett felül kétségeimen. Boldogság volt a szívemben annyi kedves ember látványán, akiket barátaimnak hívhatok.
Ferenc, Sepsiszentgyörgy

A távolság miatt a Bonus Pastor Alapítvány Országos Találkozói jelentik nekem az egyetlen személyes kapcsolattartási lehetőséget az Alapítvánnyal és a számomra oly kedves emberekkel, akik, hozzám hasonlóan, épülni akarnak. Egy évvel ezelőtt vettem részt először egy Országos Találkozón, életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, és azóta, amikor tehettem, elmentem. Erre az egy évre visszatekintve úgy érzem, hogy nem változott sok minden körülöttem, de én valamennyire változtam, és ez nagyon fontos. Egy szójátékkal mondanám el, hogy mire gondolok: "hozzátartozóból" előléphettem Hozzá tartozóvá. Nagy élmény volt az Atyáról hallani, a Kegyelmes Istenről, Jézus Krisztusról, a minket minden irányból átölelő, befedő szeretetről. Első találkozómra félve és egyedül indultam, de hazafele már azzal a megnyugtató érzéssel jöttem, hogy soha többé nem kell egyedül lennem.
Júlia

Csodálatos volt az a pillanat, amikor megint azzal a közösséggel találkoztam, amelyik egy új lehetőséget mutatott a megmaradás, az együttélés és a szeretet fele. Azt a szeretetet, támogatást, biztatást nem hiszem, hogy máshol ebben a formában megtalálnám. A fájó az volt, hogy rohant az idő, a felemelő, hogy újra meg újra ráébredek, van Valaki, aki megengedte mindezt megtapasztalnom: azt hogy semmi nem történik hiába. Meglepődtem saját magamon és főleg érzéseimen. Voltak pillanatok mikor kitörő öröm fogott el, áhítatok, amikor sírás környékezett, és miért ne, büszkeség az olyan kérdésekre: "hogy érzed magad " – felelni jól. Nekem egy olyan erőforrást jelent, amit sokszor felhasználok magányomban, lehangoltságban, fáradt pillanatokban. Végezetül, köszönet az áldozatos munkáért, köszönöm hogy vagytok, és imáimban mindig is benne lesztek.
Levente